| József Attila: Gyermekké tettél
   
Gyermekké tettél. Hiába növesztettharminc csikorgó télen át a kín.
 Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
 Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
 
 Számban tartalak, mint kutya a kölykéts menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
 Az éveket, mik sorsom összetörték,
 reám zúdítja minden pillanat.
 
 Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
 Hiányod átjár, mint huzat a házon.
 Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
 
 Reám néztél s én mindent elejtettem.Meghallgattál és elakadt szavam.
 Tedd, hogy ne legyek ily kérhetetlen;
 hogy tudjak élni, halni egymagam!
 
 Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -magamba bújtam volna, nem lehet -
 alattam kő és üresség fölöttem.
 Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
 
 Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,kinek szeméből mégis könny ered.
 Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
 nagyon meg tudtam szeretni veled.
 
 |