Második kiadás
Körülbelül fél ével azután, hogy megjelent a japán-svéd gyártó eddigi legsikeresebb készüléke, a T610-es, a Sony Ericsson bemutatta az utódot, a T630-ast. A Siemens ST60-as után félve vettük kezünkbe a készüléket, kicsit ódzkodunk ugyanis a "második kiadás"-októl. Szerencsére félelmeink jelentős részben alaptalanok voltak, a T610-T630 páros esetében volt értelme a modellfrissítésnek. Lássuk miért…
A különbözőség már messziről megállapítható, ugyanis a T630 - bár alakja és fizikai paraméterei megmaradtak - új dizájnt kapott. A T610-ről sokan mondták, hogy kissé egyszerű, a megjelenését tekintve, bár az alumínium és a lakkfekete készülékház kétségtelenül kölcsönzött egyfajta eleganciát a telefonnak. Ha anno a T610-esre mondhattuk azt, hogy férfias, akkor a T630 egyértelműen nőies külsejű. Ezt a véleményünket támasztja alá az is, hogy nálunk a "zúzmara-ezüst" fantázianévre keresztelt színváltozat járt, amely a fehér és a gyöngyház különböző árnyalatit vonultatja fel. Létezik azonban a T630 fekete színben is (ez a változat kapható a Westel forgalmazásában), erre szintén illik az elegáns jelző.
Külső
Szerencsére a Sony Ericsson ezúttal sem hazudtolta meg magát, és kiváló minőségű anyagokat használt fel a készülék megalkotásakor. Panasz az összeszerelést sem érheti, a T630 illesztései pontosak, sorjának, gyártási hibának nyoma sincs, erősebb szorongatásra sem hallható recsegés.
A billentyűzetkiosztás semmit sem változott a T610-hez képest, csupán a gombok nőttek össze az eltelt hónapok alatt. Ez azonban egyáltalán nem baj, hiszen sok kritika érte a T610-est relatíve apró gombjai miatt (bár szerintem kényelmesen használható az is). Baloldalon található a szokásos két hangerő-szabályzó, és a kamera gyors elérésére szolgáló "Quickshare" gomb. Jobb oldalon a WAP gyors indítására szolgáló gombot találjuk, az Online felirat felett. A készülék tetején - Nokia módra - kapott helyet a ki/be kapcsoló, illetve itt van, bár nem látszik, az infraport is. Alul a szokásos Sony Ericsson csatlakozóra bukkanunk, tehát most sem kell lecserélnünk a már meglévő asztali töltőt, vagy autós szettet.

A frontoldal felső részét a kijelző foglalja el. Ez az egyik olyan pontja a készüléknek, ami nagy fejlődésen ment át a T610-es óta. Noha a fizikai paraméterek azonosak (120 x 160 pixeles felbontás, és 65000 megjeleníthető színárnyalat), a különbség látványos. Ennek a titka pedig az alkalmazott technológiában rejlik: a T610-es STN technológiájú LCD-t kapott anno, míg a T630 pedig TFT rendszerűt. A T630 kijelzőjére igazán nem lehet panasz, bár nem vetekszik pl. a nemrég bemutatott Sharp GX30 ablakának tisztaságával, de korrekt, elfogadható képet ad.
A kijelző alatt található középen az ötállású joystick, amely ugyanolyan kialakítású, mint az előd esetében. Új állapotban semmi gond a joy-jal, de közel egy éves használat után (a T610-esen) már jelentkeznek bosszantó pontatlanságok. Mellette, jobbra és balra a két funkciógombot leljük, alattuk pedig a C gombot, illetve a visszafelé forduló nyilat ábrázoló Escape funkciójú billentyűt. A hagyományos 12 számgomb katonás rendben sorakozik a készülék előlapján, mivel összeérnek, méretük is megfelelő. Anyaguk kellemes tapintású, és a nyomáspontjukkal sincs probléma: határozott, pontos.
A T630 hátoldalán megtaláljuk a kamera optikáját, és alatta a nagyméretű tükröt, mely az önarckép-készítést segíti. A mérnökök gondoltak azokra is, akik autósban szeretnék használni a telefont, így meghagyták a külső antenna csatlakozását, amely szerencsére diszkrét borítás alatt bújik meg.
Kamera, multimédia
Bár történt fejlődés a kamera tekintetében az elődmodell óta, ennek létjogosultsága erősen megkérdőjelezhető. A T630 kamerája ugyanis VGA felbontású képeket is képes produkálni, ezeket azonban nem az érzékelő fizikai felbontásával készíti, hanem CIF felbontású képekből szoftveresen interpolálja. Mivel ez egy szoftveres módosítás, nyilvánvaló, hogy csak ront a képek minőségén, ráadásul ugyanez a művelet számítógépen, egy képszerkesztő programmal sokkal szebben elvégezhető. A T630 kamerájáról gyakorlatilag a fentieken kívül ugyanaz mondható el, mint a T610 esetében: megfelelő mennyiségű természetes fénynél elfogadható képeket tud készíteni, mesterséges fénynél, különösen, ha abból is kevés van, ne is álmodjunk szép képekről. Valamit javíthat a helyzeten az éjszakai üzemmód használata, ekkor azonban nagy a bemozdulás veszélye. Képeink élvezetesebbé tételére három effektet használhatunk: fényképezhetünk fekete-fehérben, választhatjuk a szépia szűrőt (barnítás), vagy a negatív effektet.


A Képek és hangok menüben találjuk a már elkészített fotókat, a csengőhangokat és a hangjegyzeteket, illetve a menüt egyedivé varázsoló témákat. Mindezekhez a gyártó a menüpontok között elhelyezte a saját Wap-portáljára mutató linkeket is. Ebben a menüpontban találjuk még a polifonikus hangok komponálására használható dallamszerkesztőt, illetve az egyszerűbb módosításokra képes képszerkesztőt.
Telefonkönyv, üzenetek, szervező
A T630 telefonkönyvébe maximum 510 telefonszámot rögzíthetünk. Ez azt jelenti, hogyha minden bejegyzéshez beírjuk a maximális öt bejegyzést (Mobil, Otthon, Munkahely, Fax, Egyéb), akkor összesen 102 kontakttal gazdálkodhatunk. A telefonszámokon kívül még két szöveges bejegyzést és egy e-mail címet, és egy fényképet is rendelhetünk minden névhez. Egyedi csengéssel is lehetőségünk van megkülönböztetni a kontaktokat, ahogyan csoportokba is rendezhetjük azokat. A csoportokat használhatjuk hívásszűrésre vagy tömeges üzenetküldésre. Összesen 50 hangcímkét vehetünk fel a készülékbe, ezeket használhatjuk hanghívásra, illetve hangvezérlésre egyaránt.
Az üzenetfunkciók terén semmi hiányosságot nem sikerült felfedeznünk. Küldhetünk SMS-t, EMS-t, MMS-t, sőt, Nokia képüzenetet is. Teljes értékű POP3/IMAP e-mail kliens is került a készülékbe. A belső memóriában összesen 70 SMS-t tárolhatunk, az MMS-ek pedig a 2 MB-os dinamikus memóriában kerülnek mentésre. A szövegbevitelt a magyar nyelven is tudó, tanítható T9 szótár segíti. Ennek használata kis gyakorlással könnyen megtanulható, érdemes bele energiát fektetni, mert jelentősen meggyorsítja a pötyögést.

A szervezőfunkciókra sem lehet igazán panaszunk, hiszen a Sony Ericsson készülékek rendelkeznek az egyik legjobban használható grafikus felületű naptárral. Találkozóinkat megtekinthetjük napi, heti vagy havi nézetben, illetve feladatokat is rögzíthetünk. A szervező menüponton belül találjuk a jegyzetfunkciót, amelybe maximum 3000 karakter hosszú szöveget írhatunk. Ezeket elküldhetjük infrán vagy Bluetooth-on számítógépre (txt formátumban), vagy MMS-ben másik telefonra. (A magam részéről maximálisan kihasználom ezt az opciót. Az egyetemi előadásokon nagyszerű kommunikációs lehetőséget biztosít a hasonló telefonnal rendelkező "kollégákkal", hogy Bluetooth-on küldjük egymásnak a jegyzeteket. Kiváló chat-elési lehetőség!)
Szintén a szervező menüponton belül találjuk az ébresztőórát, a hagyományos Sony Ericsson időmérő-funkciókat és a kódmemóriát.
Adatkommunikáció, szórakozás
Minden, mi szem-szájnak ingere! GPRS, HSCSD, Bluetooth, Infra, stb. A Bluetooth kommunikáció szerencsére nincs korlátozva, így használható adatok továbbítására, headset-hez, és modemes kapcsolathoz is. Infrán is szabadon küldhetünk képeket és hangokat is, és természetesen így is használhatjuk a készüléket modemként. A GPRS kapcsolat Class 8-as, tehát 4+1 vagy 3+2 időrést tudunk egyszerre összefogni. Gyakorlati tapasztalataink azt mutatják, hogy ha optimálisak a körülmények, akkor közel modemes sebességű internet-kapcsolat érhető el, a Wap oldalak pedig egészen gyorsan letöltődnek. A Wap böngésző egyébként 2.0-ás szabványú, xHTML oldalak megjelenítésére azonban nem alkalmas.
A T630 Java és Mophun alkalmazások futtatására egyaránt alkalmas. Ezek is, mint az egyéb multimédiás tartalmak, a 2 MB-os dinamikus memóriát terhelik. Arról nincs információnk, hogy az egyes alkalmazások mérete korlátozva lenne. A gyártó integrálta a készülékbe az Instant Messaging (azonnali üzenetküldő) szolgáltatást, amely még sajnos nem használható, mert egyik hazai szolgáltató sem támogatja.
Verdikt
Ha nagyvonalúan akarunk fogalmazni, akkor mondhatjuk, hogy a Sony Ericsson bemutatta a T610-es készüléket, új külsővel. Ha közelebbről vizsgáljuk a T630-as modellt, akkor már felfedezhetjük a kevésbé rideg külső megjelenést, a sokkal jobb kijelzőt, vagy az (interpolált) VGA képek készítésére alkalmas kamerát.
Jelentős dolgokban sajnos nem történt előrelépés: Nem lett nagyobb a dinamikus memória, nincs fizikai VGA felbontású kamera, nincs külső memóriabővíthetőség , EDGE támogatás, stb… Sajnálatos a japán-svéd gyártó lemaradása, hiszen ezeket a funkciókat a konkurens cégek már beépítették csúcskészülékeikbe. (A Sony Ericsson hazai vezetői márciusban azt nyilatkozták a GSM Portálnak, hogy ebben az évben nem is lesz a gyártónak Európában EDGE telefonja. Az USA-ban már van.) |